Láthatatlan és viszi a pénzt: Beszéljünk a prezentizmusról
Gyakran gondoljuk azt, hogy a kiégés és a munkahelyi túlterheltség legvégső mérőszáma az üres asztal: a beadott felmondás vagy a hosszas táppénz. Előbbi esetén a távozó kolléga kitölti az exit interjús kérdőívet (már ha van), ami aztán bekerül a fiók aljára, a céges gyereknapon meg majd jó lesz rajzpapírnak. A második esetben maximum méltatlankodik mindenki: a vezető, a kolléga, akinek kétszer annyit kell dolgoznia, meg az ügyfelek, akik így nem kapnak megfelelő szolgáltatást – legyen az bármi.
A valóságban azonban a legnagyobb kár az ezt megelőző hónapokban történik, amikor a szóban forgó kolléga reggel lehúzza a belépőkártyáját, kinyitja a laptopját, vagy megnyomja a termelőgépen a start gombot – de valójában nincs jelen.
A csendes kiégés és a mentális távollét
Megvan az az állapot, amikor egy kolléga szeme alatt már olimpiai karikák vannak, de a „Hogy vagy?” kérdésre még mindig az az automatikus válasz, hogy „Minden OK”? A megbeszéléseken és a hozzáállásán azonban látod, hogy valami megváltozott.
A Spring Health 2026-os nemzetközi munkahelyi mentális egészség jelentése (Workplace Mental Health Annual Report) rávilágít, hogy a cégek meglepően nagy rejtett (vagy talán annyira nem is rejtett) feszültséggel üzemelnek:
30% csendes kiégésben: A HR vezetők becslése szerint a munkavállalók közel egyharmada él meg olyan mértékű kimerültséget, amelyet kifelé próbál elfedni.
40% prezentizmus: A kiégett dolgozók 40%-a számolt be arról, hogy fizikailag jelen van ugyan, de mentálisan teljesen kikapcsolt a munkanap során (robotpilóta-üzemmód).
36% alvászavar: A leggyakoribb mentális terhelési tünet a munkavállalók körében az alvásprobléma, ami közvetlenül lerontja a koncentrációt és az idegrendszeri regenerációt.
A gyártásban, a precíziós területeken vagy a felelős döntéshozatali szinteken a figyelem tompulása azonnal megjelenik a mérőszámokban is: megnő a selejtszám, romlik az ügyfélkiszolgálás minősége, és ugrásszerűen megnő a munkavédelmi hibák, balesetek kockázata.
Nem elég beülni a pilótafülkébe
Mint F1 fan, szeretnék behozni egy analógiát ezzel kapcsolatban. A versenysportban és a motorsportok csúcsán, a Forma–1-ben mindenki pontosan tudja: 300 km/h-s tempónál vagy egy 2 másodperces kerékcserénél nem elegendő pusztán „megjelenni a munkában”. A legkisebb kognitív fáradtság vagy feszültség azonnal kieséshez vezethet.
A csapat sikerét sosem az egyéni hősködés garantálja, hanem a pszichológiai biztonság: az a csapatkultúra, ahol a hibákat azonnal fel lehet vállalni, ahol a korai fáradtságjelek láthatóak – vagy továbbmegyek: maguk a kollégák jelzik, ha elfáradtak. És ezt komolyan is veszik. Itt a regeneráció az alapműködés elengedhetetlen feltétele, nem pedig jutalom.
Ehhez pedig a teakonyhában kirakott két fonnyadt almánál és banánnál jóval több kell.
A hétköznapi munkahelyeken sincs ez másként. Ha egy munkatárs nem meri jelezni a határait vagy a kezdődő krízist, elindul a jelenléti tompulás, amit előbb-utóbb a feladatok kényszerű átcsoportosítása és a csapat többi tagjának túlterhelődése követ.
A megelőzés mint működési stratégia
A mentális jóllét támogatása nem kényelmi juttatás, hanem működési biztonság. A valódi megelőzés nem bonyolult programokkal, hanem a vezetők korai észlelési készségével és az elérhető, biztonságos terek megteremtésével kezdődik.
Hogyan lehet a királykategória élmezőnyének csapatdinamikáját és a pszichológiai biztonság eszköztárát átültetni a céges mindennapokba? Erről, a hibázási kultúráról és a fenntartható fókuszról beszélgetünk majd részletesen a Széchenyi Közösségi Házban tartandó őszi előadásomon.
Várlak szeretettel!
Forrás: The 2026 Workplace Mental Health Annual Report, Spring Health
